XIX. Szegedi Diabétesz Nap

Meghívó

Felhívás a XIX. Szegedi Diabétesz Napra

 

Kedves Kollégák, kedves Barátaim, kedves eddigi és leendő Támogatóink!

 

2006-ban az I. Szegedi Diabétesz Nap azzal a céllal került megrendezésre, hogy a Dél-alföldi régióban is legyen a háziorvosok, diabetológusok és más szakorvosok, de akár minden, a cukorbetegek ellátásában érdekelt egészségügyi dolgozó számára olyan továbbképző fórum, ahol igény szerint az alapoktól elkezdve a diabétesszel kapcsolatos legújabb ismeretekig a betegséggel kapcsolatos lényeges kérdéseket meg lehet beszélni. Az azóta eltelt több, mint másfél évtized során nagyon sok élménnyel és főként tudással lettünk gazdagabbak és a szegedi továbbképzés évről évre népszerűbb lett. Most már nemcsak a szűkebb régió, hanem már az ország távolabbi területein élő kollégák is számítanak a szegedi továbbképzésre és egyre többen rendszeresen és szívesen jönnek a rendezvényre. Nagy öröm az is, hogy mindez nemcsak a hallgatóság körében érvényes, a rendszeres előadók is komolyan számítanak erre a továbbképzésre és mindenki különös gondot fordít arra, hogy előadása mindig jobb és jobb, a lehető legmagasabb színvonalú legyen. Nem lényegtelen szempont az sem, hogy a diabetológiában érdekelt gyógyszergyártók is egyre inkább számontartják a rendezvényt. Nélkülük nem is valósulhatna meg a konferencia és éppen az ő segítségüknek köszönhetően 2009-óta már kétnapos a Szegedi Diabétesz Nap, pénteken a céges előadások, szimpóziumok, szombaton pedig a továbbképző előadások hangzanak el.

 

Ebben az évben tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Szegedi Diabétesz Nap. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, hallgatót, kiállítót, szponzort egyaránt.

 

 

         

 

  Prof. Dr. Lengyel Csaba                 Prof. Dr. Várkonyi Tamás                   Dr. Holzinger Gábor

tanszékvezető egyetemi tanár      klinikaigazgató egyetemi tanár              szakvezető főorvos

                                                                                           Szegedi Diabétesz Nap alapítója

 

Szegedi Tudományegyetem

Szent-Györgyi Albert Általános Orvostudományi Kar és Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika