IX. Szegedi Diabétesz Nap

Jelentkezési határidő: 2014. november 3.




A regisztrációs lapon megadott árak tartalmazzák az általános forgalmi adót valamint szállásdíjak esetében a reggelit és az idegenforgalmi adót is, de NEM tartalmazzák a közvetített szolgáltatások (étkezés, szállás) után fizetendő egyéb terheket. 
A kongresszusi részvételi díj nem tartalmaz semmilyen biztosítást, a rendezvény ideje alatt előforduló személyi vagy anyagi káreseményekért a szervezők nem vállalnak felelősséget.

Szíves figyelmét felhívjuk, hogy 2014. október 7. után utólagosan számlát más címre kiállítani, regisztrációt vagy szállásfoglalást törölni, valamint részvételi díjat visszautalni nem áll módunkban a kötbéres szerződések miatt. Megértését köszönjük!

Az űrlap beküldésével igazolom, hogy a jelentkezési lapon megjelölt szolgáltatást megrendelem, annak ellenértékét a határidők betartásával befizetem, a részvételi és lemondási feltételeket tudomásul veszem.